– Picit úgy érzem, hogy ez egy mese. Sőt. Elég komolyan úgy érzem, hogy ez olyan mint egy mese. Tele volt a hócipőm, azt mondtam, most kipróbálom magam, elmegyek, világot látok. Eljöttem, és belecsöppentem egy olyan világba, amit el sem tudtam képzelni.

– A válogatón a Soma vette észre, hogy mezitláb vagy. Miért énekeltél mezitláb?
– Én nagyon szeretek mezitláb énekelni. Ez nekem, ha mondhatom így, már névjegyem. Akik engem ismernek, azon csodálkoznak, hogy cipő vannak rajtam. Valahogy biztonságban érzem magam, olyan erőt érzek, hogy nincs semmi, ami engem megrendíthetne.

– Mennyire változott meg az életed? Mindent lefotóznak, megírnak, mindent elmondanak Rólad, folyton kíváncsiak Rád.
– Nagyon sok minden megváltozott, pozitív értelemben persze, aminek nagyon örülök. Csak néha fárasztó, néha úgy érzem nehéz. Vannak dolgok, amiket az emberek nem látnak. Az emberek nem látják, hogy milyen fáradt vagyok néha. Az tény, hogy pihenés amikor a színpadon vagyok. Illetve nem is pihenés, akkor kapok újra energiát, akkor mondom azt, hogy ez miatt megéri minden. Megéri a hajtás azért a pár percért.

– Míg nem nyertél, nyilván más volt az életed. Mennyire lehet ezt elviselni?
– Elviselni akkor nehéz, amikor nagyon fáradt vagyok. Ne értsd félre, ez nem teher, csak fárasztó. Én nagyon élvezem ami történik velem, ami körülvesz. Az emberek annyira kedvesek velem. Elárasztanak a szeretettel. Annyira őszinték tudnak lenni. Tegnap odajött egy úr, és azt mondta: köszönök minden egyes percet kicsi Magdika. Ezek azok a pillanatok, amiért úgy érzem érdemes csinálni.
Ha beszélgetek emberekkel, mindig szoktam kérdezni, hogy valamennyire megismerjem, ne csak ő ismerjen engem. Így legalább valamit tudok róla, tudok neki igazi szivecskét rajzolni, tudok neki őszintét írni arra a lapocskára.

– A színpad, vagy az emberek szerete, ami miatt érdemes?
– Imádok a színpadon és nagyon szeretem, amikor az emberek valóban azért jönnek oda, mert kíváncsiak rám, a szemembe akarnak nézni, váltani akarnak velem pár szót. Amit úgymond nem szeretek, amikor valakiben nem látok, vagy inkább nem érzek semmi mást, semmi pluszt, akinek csak tulajdonképpen csak az a fontos, hogy meglegyen az aláírás. Ilyen szerencsére nagyon kevés van. Az esik a legjobban, amikor nem kérnek tőlem aláírást, csak belenéznek a szemembe, megfogják a kezemet. Nekem ez igazi ajándék, ettől töltődök fel. Ha belegondolunk, az csak egy aláírás. Nagyon szívesen adok bárkinek, de nekem, az én lelkivilágomnak többet ér, amikor csak megkérdezik jól vagy-e, vagy hozzámérnek, megsimogatnak.

– Most, hogy belecsöppentél a profi világba, milyen különbséget érzel a között, hogy eddig otthon énekeltél, most pedig profi kezek között vagy, akik jó ideje ebben dolgoznak, akik tudják mit miért kell tenni?
– Furcsa. Rájöttem, hogy nagyon sok mindent nem tudok eről a szakmáról. Örülök, hogy segítenek. Én szeretek tanulni új dolgokat, de idő kell, hogy ezt abszolút feldolgozzam.

– Nem fog ez összeavarni?
– Remélem nem.

– Most jobban odafigyelnek Rád, a Megasztár győztese vagy, és bár saját tehetséged révén nyertél, a felfokozott a figyelmet egyelőre a Megasztárnak köszönheted. Hogyan akarod azt elérni, hogy ha ez lecsitul körülötted, akkor is megragadd az emberek figyelmét. Hogyan lehet megtartani azt az erőt, hogy kiállsz a színpadra mint Rúzsa Magdolna, és kíváncsiak legyenek Rád?
– Amennyiben tudok ugyanolyan érzéseket közvetíteni, mint a műsorban, ha ragaszkodok önmagamhoz, és megmaradok annak, aki vagyok, és utána is olyan őszinte leszek, akkor nyilván vonzani fogom őket, mert kíváncsiak lesznek Rám.
Na ez lesz a nagyon nehéz. Rengeteget akarok dolgozni, hogy adni tudhassak. Nagyon más elénekelni egy dalt, és nagyon más átadni. Úgy látom, hogy ez hiányzik az embereknek. Vannak, akik őszintén és jól mozognak a színpadon, de ez nem jön át, míg más csak felteszi a kezét, és már attól őszinte lesz és hiteles. Én is ilyen vagyok. Betanulok egy koreográfiát, de a színpadon biztos, hogy egy hatvanhetediket fogok csinálni, mert egyszerűen azt csinálom, ami jön. Hülyeségnek tartom, hogy meg kell feleni bizonyos normáknak. Nem. Miért kell megfelelni? Ha azt gondolom abban a pillanatban, hogy kiszedem a hajcsatokat, mert idegesítenek, akkor biztos, hogy ki fogom szedni őket a színpad közepén, és nem érdekel, hogy hogyan áll a hajam.

– Mennyire megy szembe ez azzal a profizmussal, amiről az előbb beszéltünk, hogy a szakemberek tudják, ha kiszeded a csatokat, akkor kevesebb lesz a nem is tudom milyen mutató..
– Nem biztos, hogy kevesebb lesz, lehet, hogy ettől lesz több, mert azt mondják, ezt a lányt nem érdeklik ezek a dolgok.

– A Megasztár alatt Torres Danival többször is együtt dolgoztál. Őt olyan embernek tartod, akit az előbb említettél, aki otthon van a színpadon, és adni tud valamit?
– A Danit megszeretem, jó embernek érzem. Jó volt együtt dolgozni vele, és az tetszett benne, hogy nagyon spontán. Emlékszem, rengeteget gyakoroltunk, és a színpadon egészen mást csináltunk mind a ketten. De jó volt. Nagyon érdekes, hogy az ember bemegy a színpadra, roló ereszkedik az ember szeme elé, és azt csinálunk amit akarunk, ami jön. Nem kiabálom el, de szerintem lesz olyan pillanat, amikor azt mondom, szeretnék együtt énekelni a Danival. Kérdés, hogy mit szól hozzá.

– Az első albumod milyen lesz?
– Olyan lesz mint én. Szeretnék minél jobb zenéket rátenni a lemezre.Vannak saját dalaim, ami nyilván már nagyon hitelesek lesznek, mert az enyémek.

– Till Attila konferált fel a műsorban egy alkalommal vastorkú Magdiként. Ez mennyire fog átjönni az albumon?
– Én nagyon szeretem a bulit. Nagyon szeretem a jó rock&roll zenét, nyilván ilyen lesz többnyire a lemezem, de lesznek balladák is. Lesz olyan dal is, amit a közönség nagyon vár tőlem. Nagyon szeretek lassú dalokat énelkelni. Szerintem ahhoz, hogy egy énekes igazán át tudja magát adni, kell az érzelem. Én nagyon remélem, hogy jól fog sikerülni, de még korai erről beszélni.

– Bakács Tibor mondta a Gyurgyevdán eléneklése után, hogy jó gondolat azt hinni, mi magyarok akkor vagyunk erősek, ha szerbül énekelünk el egy ilyen nótát. Ezzel ez is volt a célod?
– Én azért választottam ezt a dalt, mert ez segített abban, hogy elmondjam: a határon túli embereknek meg kell próbálniuk minél jobban közeledni egymás felé. Én úgy érzem, hogy ezzel egy lépést tettem. Otthon a Vajdaságban felhívtam a más nyelvű emberek figyelmét, ami nagyon jó, és érzem, hogy jobban nyitnak egymás felé. Ezzel csak annyit akartam üzenni, hogy mindenhol el kell tudni fogadni a másik kultúrát. Ugyanakkor úgy érzem ezzel nagyon hiteles voltam, mert magyar vagyok, de vajdasági magyar.


– Magyarországon maradsz?
– Igen. Itt szeretnék maradni. Itt kaptam lehetőséget. Édesanyám mondott valamit, ami miatt egy picit összeszorult a szívem. Azt mondta: mindenki nyer, csak én veszítettem. Tudja, hogy itt szeretnék maradni. Ezzel együtt nagyon örül, mert látja hogy boldog vagyok. De nem fogom elhagyni az otthoni embereket, és nem fogom elfelejteni a gyökereimet.

– Hogyan tovább?
– Vannak terveim, inkább gondolataim, de nem szoktam róla beszélni. Úgy vagyok vele, ha összejön akkor oké, ha nem, akkor legalább nem mondtam semmit. Bár most nagyon szét vagyok esve, rengeteg helyre megyek, rengeteg emberrel találkozom. Van, amikor szólok, hogy nagyon fáradt vagyok, és hagyjanak békén. Nehéz elhinni, de tényleg vannak pillanatok, amikor csak ülni akarok valahol, mint egy befőtt, nem akarok gondolkodni, és beszélgetni.

– Bírni fogod a tempót?
– Remélem. Ha nem, akkor majd szólok, hogy most nem tíz percre, hanem két napra, vagy egy hétre van szükségem.

– Ilyenkor mennél haza?
– Haza? Igen. Haza is mennék, de azt tudom, hogy most nem kivitelezhető, majd csak a nyár végén.

– Mi lenne Veled, ha – most már mondhatjuk – valami csoda folytán nem nyertél volna?
– Akkor is énekelnék. Itt maradtam volna. Kerestem volna valami jó kis munkát és énekelnék. Akkor is talpra álltam volna, ilyen típus vagyok. A jég hátán is megélek.

 

Forrás:Győri napilap